Hummusz, harisszával sült répákkal és kecskesajttal

A hummusz és sárgarépa nálam szinte elválaszthatatlan páros. Nyers répát mártogatni bele, hozzápakolni egy jó adag marokkói répa salátát? Bármi jöhet. Most a répát egy kevés harisszával (afrikai paprikakrém) és olajjal forgattam össze, betoltam a sütőbe és már csak vártam. Harisszából mi házi változatot készítettünk, ez csak nagyon enyhén csíp, de az összes szükséges fűszer benne van. Bolti verzióban is végtelen a skála, jól meg kell nézni, hogy melyik mennyire csíp és az alapján több-kevesebb mehet a répákra. (Ha pedig nincs kedved bajlódni vele, harissza helyett csak keverj össze egy kevés chilit, koriandert és római köményt olívaolajjal és ezt használd!). Olívia miatt nálunk a sütés közben csak nagyon kevés került rá, a saját adagunkra még tálaláskor kentünk. Tálaláskor az egészet még bőven megszórtuk kecskesajttal (sajt nélkül pedig akár vegán fogás). Már így önmagában is teljes értékű főétel, de kínálhatunk hozzá pitát, arab kenyeret, tortillát… bármit. Ha van kedvünk és ezekből házi változatot készítünk, az pedig már csak még autentikusabbá teszi.
pinit Galéria megtekintése 3 képek

Hummusz, harisszával sült répákkal és kecskesajttal

Nehézség: Kezdő Elkészítési idő 22 perc Főzési/sütési idő 40 perc Teljes idő 1 óra 2 perc

Leírás

Hummuszról bővebben az eredeti Hummusz receptnél olvashatsz.

Mennyi idősen: 7-8 hónapos korban készíthetünk a hummuszból baba változatot, fokhagyma és citrom nélkül. Mellé készíthetünk a sült répából is a baba részére egy külön edényben. Aprított répát 1-2 tk szőlőmagolajjal/olívaolajjal forgassuk össze és úgy süssük meg. Adhatunk hozzá egy csipet római köményt is ízesítésnek. A sült répát kínáljuk a baba igényeinek megfelelően.

Mindig vedd figyelembe, hogy a te babád miket eszik, milyen alapanyagokat vezettél már be neki!

Különleges alapanyag: harissza, tahini (Spájz rovatban részletesen olvashatsz ezekről)

Hozzávalók (2-3 adaghoz):

Hozzávalók a hummuszhoz:

Elkészítés

  1. A sütőt 220 fokra előmelegítjük. A répákat megpucoljuk és összeforgatjuk az olajjal és harisszával valamint ízlés szerinti mennyiségű sóval. A répák méretétől függően 40-50 percig sütjük.

  2. A csicseriborsót egy keskeny és mély pohárba tesszük – ilyet általában adnak a botmixerek mellé. Ha nincs ilyenünk, egy nagyobb befőttes üvegben is elkészíthetjük. A csicseri konzerv levéből csak a felét öntsük bele először, a többit tegyük félre. Kanalazzuk bele a tahinit is – vegyük figyelembe, hogy a tahinit jól fel kell keverni előtte mert az alja be tud keményedni amíg a tetején csak folyós olaj marad.

  3. Alaposan turmixoljuk le a csicserit a tahinivel. Ha túl száraz (nehezen dolgozik a mixer) akkor kicsit mindig öntsünk hozzá a főzőléből – de vigyázzunk, ne legyen túl híg. Mindig jussunk el a legmagasabb fokozatig a botmixeren, a darabos hummusz nem kellemes. (Az esetleg fagyasztásra szánt részt ilyenkor vegyük ki – a citrom/fokhagyma és római kömény fagyasztás után nem annyira friss ízű.)

  4. Csavarjuk bele a citromot, nyomjuk bele a fokhagymát és a római köményt – majd ismét jó alaposan keverjük (turmixoljuk) le. Kicsi sóval ízesítsük, majd saját ízlésünk szerint plusz citrom/fokhagyma/só kerülhet bele. Kis gyerekeknél vegyük figyelembe, hogy a nyers fokhagyma izgatja a gyomrot – ne legyen benne túl sok!

  5. Tálaláshoz szedjük ki a hummuszt egy tálba, fektessük a tetejére a sült répákat. A kecskesajtot morzsoljuk egy külön tálba és csorgassuk meg a répákról lecsorgott olajjal.

    A maradék hummusz a hűtőben még napokig eláll, ezért ha nem esszük meg az egészet nem praktikus a sajtot a tetejére morzsolni.
  6. Tálaljunk mellé pitát/arab kenyeret/tortillát bármit, ami épp van otthon.

Megjegyzések

Tipp:

  • ha gyorsítani szeretnénk a sütési folyamaton a répákat vágjuk kisebb hasábokra
  • a hummusz előző nap is elkészíthető
https://www.instagram.com/inyencbaba/